Beszart a néppárt: ülés alatt írták át miről szavazzanak | Vadhajtások

Beszart a néppárt: ülés alatt írták át miről szavazzanak | Vadhajtások

Az ülés alatt írták át a néppárti képviselők, hogy miről szavazzanak, mert megtudták, hogy a Fidesz ki akar lépni.

Az utolsó pillanatban változtatták meg a néppárti képviselők, hogy miről szavazzanak tegnap. Ugyanis a többórás ülés közben a német néppártiak megtudták, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknél ott a már aláírt kilépő nyilatkozat. Az egyik pont, hogy miről szavazzanak, vállalhatatlan volt a Fidesz számára. Ezt végül teljesen átírták a néppárti képviselők. Ez a pont egyébként a második pont volt, ezt írták át: ugyanis elfogadta végül a Néppárt a Fidesz javaslatát, hogy a Fidesz felfüggeszti a saját részvételét a Néppártban, nem pedig a Néppárt függeszti fel a Fideszt.  

Az Európai Néppárt tegnapi ülésén a Fidesz és a Néppárt további kapcsolatáról vitatkoztak Brüsszelben, több mint három órán át. Az ülés végén szavazni kellett, de az egyik pont – mármint az, hogy miről szavazzanak – a Fidesz számára teljesen vállalhatatlan volt.

Ez a második pont volt, ami a néppárti javaslat szerint az lett volna, hogy a Néppárt felfüggeszti a Fidesz tagságát. Ez elfogadhatatlan volt a Fidesz számára.

A német néppárti képviselők időközben megtudták, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknél már egy aláírt, elkészített kilépési nyilatkozat van – azaz, ha sokáig feszítik a húrt, a magyar miniszterelnök bármelyik pillanatban otthagyja a kilépési papírt, feláll és az egész Fidesz-küldöttség távozik. A teremből is, a Néppártból is.

Azonban ezt a német néppárti képviselők mindenképpen el akarták kerülni, ezért gyorsan megváltoztatták a vitatott második pontot, és a Fidesz javaslatára átírták. Azaz elfogadták, hogy a Fidesz függeszti fel a saját részvételét a Néppártban, és mindez így is szerepeljen a szavazáson. Vagyis, nem a Néppárt függeszti fel a Fideszt.

Így már a Fidesz számára kedvező kérdésről szavaztak. Maga a szavazás így nem a Fidesz ellen, hanem a Fidesz javaslata mellett szólt. Hiszen a Fidesz kérte, hogy önkéntesen távol maradjanak a néppárti ülésektől egy ideig, és majd a Bölcsek Tanácsával tárgyalnak. Pontosan ugyanúgy, ahogy annak idején Ausztria tette 2000-ben. Érdekes, hogy a néppárti tárgyalódelegációban a három politikus közül az egyik éppen az a Wolfgang Schüssel lesz, aki annak idején az osztrák néppárti vezető volt.

A jobb kezemben ott volt a hivatalos kilépési levél Joseph Daulnak

 – mondta Orbán Viktor szerdán.

Forrás: EchoTV

Forrás …
Apps, K
2019-03-21 16:22:50

Szólj hozzá!