Titkos integrációs program zajlik a világkormányok bevonásával: hibrid generációk veszik át a hatalmat a Földön?

Titkos integrációs program zajlik a világkormányok bevonásával: hibrid generációk veszik át a hatalmat a Földön?

Csöndes invázió előkészítése zajlik a Föld lakossága ellen?

Az integrációs program részeként, a hibrid generációk megfelelő érzelmi fejlődése érdekében a földönkívüliek gyakran megkövetelik az eltérített nőktől, hogy az űrhajók fedélzetén kézbe vegyék és gondoskodjanak a hibrid babákról, vagy hibrid gyerekekkel játsszanak, hogy azok a legfontosabb emberi tulajdonságokat és érzelmeket elsajátíthassák.

A hibridek már kisbaba korban is nagyon okosak és mind szellemi, mind testi fejlődésük láthatóan gyorsabb a miénknél. Képesek telepatikusan kommunikálni, vagyis gondolatcsere útján könnyen tanulhatnak az eltérített emberekkel való kommunikáció során.

Emellett a hibridek hasonlóan az idegenekhez, az embereket testileg és tudatilag is képesek befolyásolni, illetve irányítani, telepatikus képességükön keresztül.

Ahogy az egyes hibrid generációk egyre inkább emberivé váltak, az idegenek különböző feladatokat adnak nekik.

A korai és középső szakasz hibridek, akik tulajdonságaikban inkább idegenek, részt vesznek az elrablásokban, vigyáznak a hibrid babákra és gyerekekre, tanulnak az emberektől, illetve más fontos feladatokat végeznek az űrhajók fedélzetén.

A kései hibridek már rendelkeznek a legfontosabb emberi tulajdonságokkal és érzelmekkel, szexuális kapcsolatba bonyolódhatnak az eltérítettekkel és képesek arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig észrevétlen elvegyüljenek az emberi társadalomban, immár az integrációs program fontos részeként.

A hibridek beilleszkedését az emberi társadalomba láthatóan elősegítik földi emberek is, akik már kora gyermekkoruk óta a földönkívüliek befolyása alatt állnak, vagyis megkülönböztethetetlenek az emberektől, de céljaikban mégis idegenek. Hogy mindez miért történik, az közvetlen kapcsolatban áll az idegenek végső céljával.

Ahogy az integrációs program a végső fázisba jut, az eltérítettek jelen generációi már az idegen manipuláció terhével élnek, és attól tartanak, hogy a jövőben befolyásolhatják tudatukat és irányíthatják viselkedésüket.

A földönkívüliek arra is felkészítették az eltérítetteket, hogy bizonyos jövőbeli feladatokat támogassanak.

Különféle technikai eszközök kezelését kellett elsajátítaniuk, illetve pánikba esett, rémült embereket kellett megnyugtatniuk vagy irányítaniuk különböző helyzetekben. Az idegenek megmagyarázták, hogy titkos tudást rejtettek el elméjükben és amikor eljön az idő, tudni fogják mit kell tenniük.

Minden jel arra utal, hogy amikor a földönkívüliek nyíltan is megjelennek az emberiség előtt, világváltozások lesznek. Az eltérítetteknek több esetben elmondták, hogy genetikai programjuk hamarosan véget ér és integrációs céljukat meg fogják valósítani.

Eszerint egy emberiséget érintő változás következik, ami nehéz és elkerülhetetlen lesz. Az emberiség és a világ kormányai megpróbálnak majd fellépni az idegenek ellen, óriási veszteségeket szevedve az értelmetlen küzedelemben. Akik életben maradnak, egy új, az idegenek uralta világban lesznek kénytelenek élni.

Az emberek különbözőek lesznek, egy cél és egy rendszer lesz. Nemzeti kormányokra nem lesz szükség. A hibrideket azért hozták létre, hogy életben maradjanak a társadalmunkban és irányítsanak az új helyzetben.

Az eltérítettek feladata lesz, hogy az átmenet alatt megkönnyítsék a beilleszkedést számunkra. Végül a hibridek és maguk az idegenek, telepatikus képességükkel könnyen uralhatnak majd bennünket.

Hogy ez az emberiség számára igencsak megrázó esemény pontosan mikor következik be, arról nincsenek érdemi információk. Annyi azonban bizonyos, hogy az idegenek hajói képesek kikapcsolni bolygónk teljes elektromos, védelmi és kommunikációs hálózatát. Több mint 120 aktív, vagy nyugalmazott amerikai és brit katona tanúvallomása utal az azonosítatlan légijárművek jelenlétére a nukleáris silók közelében.

Az egykori katonák szerint azonosítatlan repülő tárgyak hatására több ízben is üzemzavar lépett fel az interkontinentális rakétáknál.

Az amerikai légierő (U.S. Air Force) hat nyugalmazott tisztje 2010. szeptember 27-én a washingtoni National Press Clubban szólalt fel e témában egy nemzetközi sajtótájékoztató keretén belül, aholis szerették volna rábírni a kormányzatot, hogy alátámassza az általuk elmondottakat. Azonban az ufók megjelenésével és a rakéták meghibásodásával kapcsolatban azóta sem hangzott el semmiféle hivatalos magyarázat.

Vagyis az idegenek üzenete világos: Itt lesznek velünk. Más lehetőséget nem ajánlanak. A rovarszerű lények teljes irányításban lesznek, akiket követnek a szürke idegenek, a hibridek, végül az emberek.

Egy ilyen tőlünk merőben idegen, telepatikusan ellenőrzött, hierarchikus társadalomba kényszerítve félő, hogy hamar el fogjuk veszíteni az egyéniségüket, a kultúránkat és ami a legfontosabb a szabadság érzését. Ugyanakkor nem úgy tűnik, hogy ez valamiféle kegyetlen elnyomás lesz, de mindenképpen egy sokkal ellenőrzöttebb társadalomban leszünk kénytelenek élni.

Ennek a programnak egyik kritikus eleme, hogy az idegenek titokban tudják tartani ittlétüket, tevékenységüket és céljukat. A titoktartás kedvez az idegeneknek, mert összezavarja az embereket, elrejti a tényeket és spekulációk végtelen lehetőségét indítja el. A világon eddig több millió ember látott ufókat.

Több százezren állították, hogy idegen lények rabolták el őket. Azonban az események rejtélyessége és kézzelfoghatatlan volta miatt, az emberek döntő többsége szkeptikus maradt a jelenség megítélését illetően.

Megtervezett invázió?

A földönkívüliek minden eltérített generációt felkészítenek a világváltozások idejére, ami azt jelenti, hogy jelenlegi világunknak maximum néhány éve maradt. A változás pedig nem más, mint invázió. A technikai fölény akkora, hogy az ellenállás teljesen értelmetlen. Aki ellenáll, meghal.

Amikor az ivázió elkezdőik, az idegenek hajói először bolygónk elektromos hálózatát, valamint védelmi és kommunikációs rendszereit hatástalanítják. Kitör az általános pánik, a föld kormányi pedig ráébrednek a helyzet súlyára. Mozgósítják a világ haderőit és légvédelmét.

A hadsereg vezetése hamarosan teljesen tanácstalanná válik, mert a láthatatlanságba burkolózó hajókat képtelen felderíteni és megsemmisíteni. A következő lépésben az idegenek a földi tüzérséget, és a légvédelmet bénítják meg. Ezután minden mozgó földi haderőt, hogy a járműveik biztonságban leszállhassanak.

Végül, mivel számottevő hadsereg nem marad, az emberiség egy része az űrhajókkal érkező hibridek ellen veszi fel a harcot. Ekkor lépnek színre a földönkívüliek automata “drone” hajói, amelyek letörnek minden ellenállást és folyamatos járőrözést tartanak bolygónkon.

Az eltérített emberek egy részét arra fogják használni, hogy kémkedjenek az idegeneknek és segítségükkel felszámolják a megmaradt ellenállókat is.

Eközben az életben maradtakat az eltérítettek segítségével hatalmas központi helyekre fogják terelni, ahol mindenki a telepátia megvalósításához és az azonosításhoz szükséges implantátumot kap. Ettől kedzve a hibridek irányítják majd bolygónkat.

A várható jövőnk kilátástalan: az emberi faj nullázása?

A világ vezető hatalmai, főként az Egyesült Államok bizonyos kormányzati tényezői, egyértelműen tudnak a bolygónkon folyó ufótevékenységről, azonban ezt megpróbálják eltitkolni a széles nyilvánosság elől.

Ennek legfőbb oka, hogy képtelenek ellenőrzésük alá vonni a helyzetet és elismerni, hogy a földönkívüliek potenciális fenyegetést jelenthetnek az emberiségre nézve, mivel technikai fejlettségük folytán azt tehetnek velünk, amit csak akarnak.

Valójában az Egyesült Államok hadserege és más kormányzati szervek már évtizedek óta kapcsolatban állnak ezekkel a lényekkel.

Mivel az idegenek több földalatti bázissal is rendelkeznek az USA területén, így saját biztonságuk érdekében idővel kénytelenek voltak megegyezni az amerikai kormány egyes tényezőivel.

Ez a megállapodás magában foglalja, hogy amennyiben a kormány illetve a hadsereg nem avatkozik az idegen tevékenységbe és távol tartja a kíváncsiskodókat, a földönkívüliek sem jelentenek fenyegetést az Egyesült Államok biztonságára nézve.

Hogy ezt az idegenek valójában milyen módszerekkel, esetleg fenyegetéssel érték el, arról nem áll rendelkezésre pontos információ.

Ugyanakkor teljességgel megalapozatlanok azon állítások, miszerint az idegenek titokban együttműködnek az amerikai hadsereggel és ufótechnológiájukat átadták volna nekik.

Ha ez a szupertechnológia valóban a hadsereg birtokában lenne, kizárt, hogy az elmúlt idők háborúi során ne vetették volna be az ellenség megsemmisítésére illetve megfélemlítésére, netán a világhatalom fenntartása érdekében. Nembeszélve arról, miért költenének dollármilliárdokat elavult űrrakétákra, amikor csészealjakkal is repkedhetnek.

Forrás: http://idegenek.weebly.com

Forrás …
Apps
2019-03-22 07:14:10

Szólj hozzá!