A gondolat Az Önvaló felismerése a gondolatok és minden elmebeli aktivitás megs…

A gondolat

Az Önvaló felismerése a gondolatok és minden elmebeli aktivitás megszűnését jelenti. A gondolatok olyanok, mint a tenger – az Önvaló – felszínén úszó buborékok.

A gondolatok a számtalan előző születésen keresztül felhalmozódott hajlamok a csittában. Ezek megsemmisítése legyen a cél, a tőlük való mentesség pedig nem más, mint a tisztaság. Az emberek tévedésből összekeverik a tudatos Önvalót az érzéketlen testtel. Ennek a tévedésnek véget kell vetni! Nincs szükség erőfeszítésre ahhoz, hogy az örökké jelenlévő Önvalót felismerjük, csupán a tévedést kell eloszlatni.

A gondolatok hiánya nem egyenlő az ürességgel. Kell, hogy legyen valaki, aki tudatában van az ürességnek. A tudás és a nemtudás az elméhez tartozik. A kettősségből születtek, de az Önvaló túl van tudáson és nemtudáson. Önmaga fényétől ragyog. Az Önvaló látásához nincs szükség egy másik Önvalóra – nem létezik két Önvaló. Ami nem az Önvaló, az a nem-önmagunk. A nem-önmagunk nem láthatja az Önvalót. A látás vagy a hallás [így] nem lehetséges. Az Önvaló ezeken túl van – tiszta Tudatosságként, teljesen egymagában.

A gondolatok az ellenségeink. A gondolatoktól mentesen természetes módon boldogok vagyunk. A két gondolat közti szünet az igazi állapotunk, a valódi Önvaló. Szabadulj meg a gondolatoktól, élj azok nélkül, s időzz az örökös gondolatnélküliség állapotában! Akkor tudatosan létezel önmagadként. A gondolatok, a vágyak és minden tulajdonság idegen igaz természetünktől. Nyugaton nagy gondolkodóként dicsőíthetnek valakit, de mit jelent az? Az igazi nagyság a gondolatoktól való mentesség.

Az, hogy most a gondolatok megszűnését tapasztalod, azon környezet hatásának tulajdonítható, amiben éppen vagy. Képes vagy ezt az élményt átélni, ha nem ebben a környezetben vagy? Bizonyos időközönként. Amíg ez a tapasztalat állandóvá nem válik, addig szükség van a gyakorlásra. Miután az ember megszilárdul az igazságban, a gyakorlás természetes módon abbamarad.

A „Ki vagyok én?” kérdésre az igazi válasz nem a gondolatok útján érkezik el. Minden gondolat eltűnik – még maga a gondolkodó is.

K: Akkor a gondolatok nem valósak?

M: Pontosan így van. Az elme csupán gondolatok kötege, amely a Tudatosságban, azaz az Önvalóban gyökerezik. A gondolatok nem valósak; az egyetlen valóság az Önvaló.
Amit „elmének” nevezel, az illúzió csupán, mely az „én”-gondolat után jelenik meg. A mindig jelenlévő háttér – amely mentes a gondolatoktól – az Önvaló. A tiszta elme az Önvaló. Amikor a kámfor elég, semmi sem marad utána. Az elme a kámfor; amikor a legkisebb maradék nélkül feloldódik az Önvalóban, az a felismerés.
A durva vagy finom érzékek nélkül nem lehetsz tudatában a testnek, illetve az elmének. Mindazonáltal létezhetsz ezen érzékek nélkül. Abban az állapotban vagy alszol, vagy pedig egyedül az Önvalónak vagy tudatában. Az Önvalónak ez a tudatossága mindig jelen van. Időzz akként, ahogy vagy, és akkor a kérdéseid nem fognak felbukkanni.

K: Azt kellene gondolnunk, hogy „Nem az ego vagyok”?

M: A mély alvásban nem gondolkozunk azon, hogy vagyunk-e vagy sem, így az ébrenléti állapotban is élhetünk gondolatok nélkül. Valóságunk – és létformánk abban az állapotban – a tökéletes boldogság. A gondolkodás hozza létre az egót. Az ego csak egy gondolat számunkra, mi gondolatok nélkül vagyunk. A gondolatok forrása bennünk található. Ha elkezdjük vizsgálni önmagunkat, felfedezzük valódi természetünket. Nem puszta gondolat, hanem tapasztalás által szabadulsz meg az egótól. Ne úgy képzeld el a gondolat nélküli állapotot, mint a mély alvást vagy a transzot! Nem létezik olyan, hogy felismerés, pusztán annyi történik, hogy távol tartjuk a gondolatokat. Légy a valóság, és ne pazarold az idődet arra, hogy ezerszer elismételed: „Én Brahman vagyok.” Az egónak tovább kell próbálkoznia, hogy meglássa saját valóságának forrását.

K: Hogyan lehet az elmét rávenni arra, hogy odébbálljon?

M: Azzal ne is próbálkozzunk, hogy elpusztítsuk! Ha erre gondolunk vagy ezt kívánjuk, az már önmagában egy gondolat. A gondolkodót kutatva a gondolatok el fognak tűnni.

K: Maguktól el fognak tűnni? Pedig annyira nehéznek tűnik!

M: El fognak tűnni, mert valótlanok. Maga a nehézség elképzelése a felismerés akadálya. Azt kell legyőzni! Az Önvalóként időzni nem nehéz. A nehézség gondolata a legfőbb akadály. Ha szert teszel egy kis gyakorlatra az „én” forrásának megtalálásában, máshogyan fogsz majd gondolkodni. A gondolatoktól való teljes szabadság az az állapot, mely előmozdítja az Önvaló ilyesfajta felismerését. Az elme nem más, mint gondolatok összessége.

K: Hogyan szabadulhatunk meg a félelemtől?

M: Minden félelem puszta gondolat, semmi egyéb. Amennyiben csak az egy létezik, nem lehet jelen egy második, amitől félni kellene. Ha úgy tekintünk az Önvalónkra, mint az egyre, nincs más, amitől félhetnénk. A félelem oka az a gondolat, hogy létezik valami rajtunk kívül, de ha szilárdan gyökerezünk saját valóságunkban, elhagy bennünket a félelem, a kétely és minden nemkívánatos tulajdonság, mivel mindezek az egóval függenek össze.
A lelki nyugalom állapota a Boldogság állapota.

K: Az Önvaló elfelejtette volna igaz természetét?

M: Mind a felejtés, mind az emlékezés gondolat-formák csupán, amelyek mindaddig váltakozni fognak, amíg gondolatok léteznek. Az emlékezés és a felejtés az „éntől” függenek, amelyet ha keressük, képtelenek leszünk megtalálni, mivel valótlan. Ezeket az igazságokat azért nem ismerjük fel, mert a szamszkárák még nem pusztultak el. A szamszkárák a kétség és a zavarodottság gyökerei, melyeket ki kell irtani. Ez a guru által előírt gyakorlás követésével érhető el. A guru a spirituális ösvényen való törekvésnek ezt a részét a keresőkre bízza, hogy önmaguknak fedezhessék fel az igazságot. A gyakorlás hatástalanítja a vászaná-csírákat.
Egyetlen elmebeli tevékenységnek se engedd, hogy behatoljon a dhjánádba! Az embernek mindaddig folytatnia kell a gyakorlást, amíg az ego vagy a birtoklás érzete teljesen el nem tűnik, azaz mindaddig, amíg végül képes nem lesz – szándékosan és erőfeszítés nélkül – az elmét fogalmaktól és tevékenységektől mentesen tartani. Máskülönben folytatnod kell a gyakorlást!

Az emberek gyakran félreértik a szamádhit. Bhagaván elmesélte egy jógi történetét, aki több száz évet töltött révületben a Gangesz partján, majd miután felébredt, rögtön a víz jutott az eszébe, amit még azelőtt kért, hogy transzba esett volna. A gondolatai újból visszatértek, így a révületnek semmi értelme nem volt. A valódi megvalósítás az, ha az ember teljesen tudatos, tudatában van a környezetének és az embereknek, közöttük éli az életét, tudatosságával mégsem merül bele környezetébe, hanem megtartja Annak [az Önvalónak] belső, független éberségét – mondta a Maharsi. Ez a legmagasabb rendű állapot, nem pedig az, ha valaki transzban ül, amely pusztán csak leállítja az elmét. Az elmét teljesen meg kell semmisíteni – nem elég csupán megfékezni.

Sri Ramana Maharsi – Tudatos halhatatlanság
Szerkesztette Paul Brunton és Munagala Venkataramiah

(Visited 47 times, 1 visits today)

AZVagyunk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.