K: Az ismerő és ismerete, egyek, vagy különbözők? M: Mindkettő. Az ismerő a meg…


K: Az ismerő és ismerete, egyek, vagy különbözők?
M: Mindkettő. Az ismerő a megnyilvánulatlan, az ismert a megnyilvánult. Az ismert mindig mozgásban van, változik, nincs saját formája, nincs lakóhelye. Az ismerő minden ismeret megváltozhatatlan fenntartója. Mindkettőnek szüksége van a másikra, de a valóság mindezt meghaladja. A gnani nem lehet ismert, mert senki nincs, aki ismerhetné őt. Ha van egy személy, tudsz mondani valamit róla, de mikor nincs az egyénivel való önazonosulás, mit lehet mondani? Mondhatsz a gnaninak akármit, a kérdése mindig ez lesz: ‟Kiről beszélsz? Nincs ilyen személy.‟ Ahogy nem tudsz semmit mondani az univerzumról, mert az magában foglal mindent, úgy a gnaniról sem tudsz mondani semmit, mert ő minden, és mégis semmi említésre méltó. A képed felakasztásához egy kampóra van szükséged, ha nincs kampó, min fog függeni a kép? Egy dolog elhelyezéséhez térre van szükséged, egy esemény elhelyezéséhez időre, de az idő- és tér nélküli minden vele való bánást meghiúsít. Ő tesz mindent észlelhetővé, önmaga mégis észlelésen túli. Az elme nem tudja, mi van az elmén túl, de az elme az által ismert, ami rajta túl van. A gnani tudja, hogy semmi nem születik, és nem is hal meg, létezés és nem létezés egyformák számára.
K: Amikor a tested meghal, te fennmaradsz.
M: Semmi nem hal meg. A test elképzelés csupán. Nincs ilyen dolog.
K: Mielőtt a következő évszázad bekövetkezne, meghalsz a körülötted lévők számára. A testedet virágokkal fogják betakarni, majd elégetnek, és a hamvaikat szétszórják. Ez lesz a mi tapasztalatunk. Mi lesz a tiéd?
M: Az idő a végéhez fog érkezni. Ezt hívják a Nagy Halálnak (mahamrityu), a halál idejének.
K: Ez azt jelenti, hogy az univerzum és annak tartalma véget ér?
M: Az univerzum a te személyes tapasztalatod. Hogyan lehetne érintett? Tartasz egy két órás előadást, hová lett, amikor vége van? Beleolvadt a csendbe, amelyben benne van az előadás kezdete, közepe és vége egyaránt. Az idő elérkezett a végéhez, volt, de nincs többé. Az élet beszédét követő csend, és az élet csendjét követő csend, ugyanaz a csend. A halhatatlanság nem más, mint az ‟én vagyok‟ érzésétől való szabadság. De mégsem megszűnés. Ellenkezőleg, olyan állapot, amely végtelenül valósabb, éberebb, és boldogabb, mint amit valószínűleg el tudsz képzelni. Csak az ön-tudatosság szűnik meg.
K: Miért esik egybe a Nagy Halál a test ‟kis halálával‟?
M: Nem esik egybe. Száz halálod is lehet anélkül, hogy a mentális nyugtalanság szünetelne. Vagy, fenntarthatod a testedet, és meghalhatsz az elmében csupán. Az elme halála a bölcsesség születése.
K: A személy eltávozik, és csak a tanú marad.
M: Ki marad itt, azt mondani: ‟én vagyok a tanú‟? Amikor nincs ‟én vagyok‟, hol a tanú? Az időtlen állapotban nincs én, hogy menedéket találjon.
A csomagot cipelő ember azon igyekszik, nehogy azt elveszítse – ő csomag-tudatos. Aki az ‟én vagyok‟ érzést fenntartja, az én-tudatos. A gnani nem cipel semmit, és nem mondható tudatosnak. És mégsem tudattalan. Ő valójában a tudat szíve. Úgy nevezzük őt, hogy digambara, a semmibe öltözött, a Meztelen Egy, aki minden megjelenést meghalad. Nincs neve és formája, ami szerint létezőnek lenne mondható, mégis, ő az egyetlen, aki igazán van.
K: Nem értem.
M: Ki tudná? Az elmének korlátai vannak. Elegendő, ha elvezet téged a tudás határaihoz, és szembesít téged az ismeretlen végtelenségével. Amelyben aztán önmagadig merülsz alá.
K: Mi a véleményed a tanúról? Valós, vagy nem valós?
M: Mindkettő. Az illúzió utolsó maradéka, a valóságos első érintése. Azt mondani: én csupán a tanú vagyok, egyaránt hamis és igaz: hamis az ‟én vagyok‟ miatt, és igaz a tanú miatt. Jobb azt mondani: ‟létezik tanúság‟. Abban a pillanatban, hogy azt mondod: ‟én vagyok‟, az egész univerzum megszületik, teremtőjével együtt.
Sri Nisargadatta Maharaj – Én Az vagyok

(Visited 25 times, 1 visits today)

AZVagyunk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.