“A Valóság és az ember közötti szakadék teljesen átjárhatatlannak tűnik. Az inte…


“A Valóság és az ember közötti szakadék teljesen átjárhatatlannak tűnik. Az intellektust saját végessége, egyéni tér- és időérzékelése kondicionálja, s így képtelen működni ott, ahol az abszolút, s nem a relatív uralkodik. A végtelen örökkévalóság és az abszolút létezés felfoghatatlan a logikus emberi gondolkodás számára. Mentális képet alkothat róla, de legjobb esetben is oly távol fognak állni, mint a fénykép a hús-vér valóságtól. Az ideák imádata bálványimádás. Minden a megismerés objektuma, amelyet mi mint megismerők tapasztalunk, de a Végtelen Valóság nem lehet senki tudásának objektuma, mert semmiféle módon nem kondicionálható: abszolút. Ezért mindenki csak egészen más módon ismerheti meg, mint a szokásos tapasztalatokat. Éppúgy felfoghatatlan a pszichikus érzékelés számára, mint ahogy elérhetetlen gondolatokkal és érzésekkel. S habár közvetlenül nem ismerhetjük meg a valóságot, tudhatjuk, hogy létezik, s hogy valami titokzatos módon az egész kozmikus létezés belőle ered. Így hát bármerre is fordul az ember, e véges teremtmény, bezárt ajtókkal találja magát szemközt. A Végtelen és Abszolút Lényeg örökké látókörén túl van, megismerése számára elérhetetlen, megtapasztalhatatlan, s ez örökké így is marad. Annyira bonyolult és nehezen érthető, amit szeretnék kifejezni, hogy ha nem vagyok eléggé óvatos, bizonnyal félreértést szül. Habár az embernek e ponton meg kell állnia s Szókratésszel azt mondania „Nem tudhatja senki, csak Isten”- mert már ezzel a kijelentéssel is oly messze merészkedett, amennyire az emberi értelem csak felfoghatja e mély misztériumokat de azt tudhatjuk, hogy a látnokok s bölcsek nem valami képzelt valóságról beszélnek. Nem vagyunk teljesen magunkra hagyva halandóságunkban s végességünkben. A titokzatos Istenség hátrahagyott egy tanút, aki a szent létezést figyeli, egy helyettest, aki bizonyítéka titokzatos uralmának. S ezt a Tanút, ezt a Helyettest meg lehet találni, mert elpusztíthatatlanul ott van az ember szívében. Ez a mi valódi énünk, elpusztíthatatlan lelkünk, az Önvaló. Habár a végső elv – úgy mondják – felfoghatatlan s megismerhetetlen, ez csak az emberi intellektus és fizikai szervek viszonylatában igaz, s nem azzal a képességgel kapcsolatban, mely hatalmas lehetőségként lapul bennünk – a belső meglátással. Ha igaz is, hogy nincs olyan adeptus, aki valaha is látta a titokzatos abszolútat, az is igaz azonban, hogy látta, hogyan tölti el jelenléte azt, ami belőle sugárzódott ki. Habár a névtelen, alaktalan üresség, melyből minden dolog származik, s amelybe mind visszatér, mégoly érthetetlen is, hogy az intellektus fel nem foghatja, s mégoly titokzatos, hogy még a misztikusok sem élhetik át, ám mégis megtapasztalhatjuk, átélhetjük azt a különös légkört, mely belőle sugárzik, a földöntúli aurát, amely rámutat e rejtett létezésre.”

Paul Brunton

(Visited 20 times, 1 visits today)

AZVagyunk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.