Lehetetlen bármire, így a világra is úgy gondolnunk, hogy ne térben és időben lé…


Lehetetlen bármire, így a világra is úgy gondolnunk, hogy ne térben és időben létezőnek gondoljuk el. Ez – ahogy már láttuk – azért van, mivel az elme maga játssza a legfontosabb szerepet abban, hogy a világot egymástól különálló és egymás után következő képekben lássuk. Ezért a régi indiai bölcsek azt mondták, hogy a gondolkodás maga nem érheti el, nem figyelheti meg a világ valóságát vagy lényegét. A tudósok, akik felállították a relativitás elméletét és megalkották a kvantummechanikát, most ugyanebben a helyzetben találták magukat. Megvallották, hogy a Természet finomabb jelenségeit nem lehet elérni és megfigyelni anélkül, hogy a megfigyelés folyamata alatt ne kerüljünk érintkezésbe ugyanezekkel a jelenségekkel. A pillanatnyi tudományos kutatás az elektronok, neutronok és protonok atomon belüli titokzatos világába lépett, fel kellett, hogy ismerje, hogy a vizsgáló és megfigyelő maga is szerepet játszik az általa megfigyelt folyamatok meghatározásában.

Ami közvetlenül, mint külső tárgy látható, az valójában mentális kép. A tudomány lassan szintén kezdi felismerni ezt. Az anyag többé már nem teljesen anyag! Az optikai illúzióról szóló régebbi tudományos teóriák pl. tisztán fizikaivá tették azáltal, hogy a retinának némi fiziológiai zavart tulajdonítottak, a szemmozgató izmoknak pedig bizonyos hiányosságot. Holott ez utóbbiak határozott mentális összetevővel is rendelkeznek.

A gondolkodni nem akaró, vagy arra képtelen és a képzetlen emberek között – akik e mentalista doktrínának első említésétől is utálkozva fordulnak el – természetes és megbocsátható hiba az, hogy a testi materiális szerkezetet a nem materiális tudattal, a koponyában helyet foglaló agyat pedig az elme misztériumával tévesszék össze. Csak a legmélyebb gondolkodással lehet kimutatni azt, hogy magából az ember testéből származó érzékelések valójában éppen olyan objektívek, mint a külső tárgyról származók, mivel ezeknek a megfigyelője is az elme.

Mindazonáltal téves lenne azt hinni, hogy ez a tanítás azt akarja elhitetni velünk, hogy a látható tárgyak nem testünkön kívül láthatók – mivel azt tanítja, hogy ezek a tárgyak mint mentális észlelések léteznek – és ezért szükségképp valahol testünkben is kell, hogy helyet foglaljanak, és az az üvegablak, amely előtt ülünk, nincs közelebb hozzánk, mint az égen ragyogó csillag. Hogy egy házat egy ember koponyájának belsejébe helyezzünk, csak azoknak a hiábavaló kísérlete, akiknek nem sikerült megérteniük ezt a tant, amely – aligha szükséges mondani – egyáltalán nem fejez és nem mond ki semmi ilyen abszurdumot. Egy materiális tárgy nem létezhet egy ember materiális fejében. Ilyen nézet csak elmebetegek között létezhet, és semmiképp nem az ősi indiai filozófia tanításában, mivel ez a tanítás nyomatékosan azt mondja, hogy a külső tárgyakat, mint pl. a házakat, fákat stb. testünkön kívülinek, attól bizonyos távolságra, és egymás között is bizonyos távolságra látjuk, de ugyanekkor azt állítja, hogy mivel e tárgyak észlelése teljesen mentális, és az elméhez viszonyítva lehetetlen valamilyen speciális térbeli elhelyezkedést kiutalni neki, következésképp nem lehet azt mondani, hogy ezek a tárgyak az elmétől bizonyos távolságra láthatók.

A test elmétől és tudattól való független létének e nézete az a divatos téves következtetés, amit a materialista szívesen ápol magában. A testet azokkal a tulajdonságokkal felruházni, amelyeket az elmének kellene tulajdonítanunk azt jelenti, hogy az egész tapasztalatot teljesen rosszul értelmezzük. Nincs jogunk, hogy a külső tárgyakról való ismeretünket mentálisnak, a testünkről való ismeretünket pedig materiálisnak vegyük. Az ilyen megkülönböztetés nem logikus és nem is indokolható. Ha igaz az, hogy mindent az elmén keresztül ismerünk, akkor ennek nemcsak a külső tárgyak vonatkozásában kell igaznak lennie, hanem testünk vonatkozásában is. Testünk részeit is szükségképp mentálisan ismerhetjük. Ezért a testet is éppúgy kell tekintenünk, mint akármilyen más külső tárgyat, és a róla való tudatunkat is gondolati tudatnak kell elfogadnunk.

Nem szabad a tanulmány során azt a hibát elkövetnünk, amelybe sok kezdő és a legtöbb kritikus beleesik, akik azt képzelik, hogy a testet egyedül a testen keresztül, a külső tárgyakat viszont mentálisan ismerjük meg. Testünk az öt érzékszervével együtt pontosan ugyanolyan módon létezik, mint egy külső tárgy, amennyiben mint a tudat egy gondolata létezik. Magukról az érzékszervekről is a belőlük származó érzékeléseink miatt van tudomásunk, nem pedig másféleképpen. Abból kifolyólag ui., hogy a testnek is alakja, színe és egyéb más tulajdonsága van, amelyről az elmén keresztül szerzünk tudomást, az egész test – beleértve még az agyat is – éppenúgy az elmén belül van, és léte tudatát tekintve éppenúgy az elmétől függ, mint egy külső tárgy.

A tény az, hogy a legtöbb ember összetéveszti a bőrét az elméjével. Nem értik meg, hogy testünktől a legközelebb eső tárgyig terjedő távolság nem azonos a tárgytól az elméig terjedő távolsággal. Az alapvető hiba az, hogy a testen kívüli létet a mentális léten kívülivel tévesztik össze. Az elme öntudatlanul térbe vetíti ki az észleléseit, majd saját gyártmányait szemléli.

Összegezzük ezeket az állításokat azzal, hogy egy kissé jobban megvizsgáljuk a „külső”, vagy „kívül” szó fogalmát. Senki sem látott soha az elméjén kívül egy tárgyat, csak a testén kívül. Félretéve most a gyakorlati szempontot és csak a filozófiait tekintve: helytelen egyáltalán „külső” dolgokról beszélnünk, mivel még a testet is végső soron mint egy gondolatot ismerjük, tehát a test is mentális; vagyis egyáltalán semmi sem lehet valójában külső. Egy testen kívül levő tárgyról beszélni annyit jelent, mint egy gondolaton kívüliről beszélni, vagyis egy mentális dolgon kívüliről, azaz az elmén kívüliről beszélni – ami lehetetlen. Azoknak, akik a „külső” szót használják, definiálniuk kellene vajon ezen a testen kívülit, vagy az elmén kívülit értik. Mert ha a testen kívülit, akkor már láttuk, hogy a test maga az elmén belüli, így a tárgyaknak maguknak is az elmén belülinek kell lenniük. És ha az elmén kívülit értik, akkor a belül és a kívül fogalma teljesen alkalmazhatatlan. Ezért pontosan semmiről sem mondatjuk, hogy külső, vagy kívül álló; csak azt mondhatjuk, hogy létezik. A szó maga tartalmazza a saját ellentmondását. Irracionális és felszínes zsargonnak kell tekintenünk.

A tudat első kezdetétől kezdve minden tárgy szüntelenül úgy jelenik meg az elme előtt, mint attól független és különálló valami. Nem csak felismerünk egy dolgot, hanem úgy ismerjük, mint aminek van valamilyen sajátos alakja, nagysága, és testünktől, valamint más dolgoktól is bizonyos távolságra áll, vagyis térben levőnek ismerjük. Térben látunk. Megrögzött meggyőződésünk pl., hogy az előttünk levő fal térben helyezkedik el, és ezt a meggyőződésünket nem merjük elhagyni, mert úgy gondoljuk, hogy ennek elvesztése egyenlő lenne az őrültséggel.

Paul Brunton – A jóga titkos tanításai

(Visited 28 times, 1 visits today)

AZVagyunk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.