Az ember túlságosan tele van önmagával

Az ember túlságosan tele van önmagával, és ez a veszte.

Az embernek olyannak kellene lennie, mint egy üreges bambusznád, hogy a lét át tudjon hatolni rajta. Olyannak kellene lennie, mint egy puha, szivacsos rongy, hogy lényének nyitott ajtóin és ablakain át a létezés akadálytalanul át tudjon hatolni – úgy, hogy senkit ne találjon odabenn. A szelek fújnak: lényed egyik ablakán be, a másikon ki. Odabenn pedig senki sincs. Ez az üresség a lehető legtökéletesebb boldogság.

De te most olyan vagy, mint egy kemény és tömör kő, vagy mint egy acélrúd: semmi sem hatol át rajtad. Mindennek ellenállsz. Nem engedsz magadhoz semmit. Minden oldalon és minden irányban harcolsz, mintha az egész léttel lennél háborúban.

Pedig nincs is háború, egyszerűen csak bolondot csinálsz magadból.

Senki nem akar téged elpusztítani. A mindenség támogat: a mindenség a föld, amin állsz, a levegő, amit belélegzel, amiben élsz. Valójában te nem is létezel, csak a mindenség van.
Amikor ezt megérted, belső kemény páncéljaid egyenként lehullanak rólad, mert érzed, hogy már semmi szükség rájuk. Nincs ellenségeskedés, a mindenség jóindulatú veled szemben. A mindenség gondodat viseli, szeret téged. Egyébként miért lennél itt? Téged a mindenség teremt a semmiből, mint ahogy a fát a földből.

A mindenség osztozni szeretne veled minden áldásban, minden ünnepben. Amikor te virágzol, rajtad keresztül a mindenség virágzik. Amikor énekelsz, általad a mindenség énekel. Amikor táncolsz, a mindenség is veled táncol.

Nem vagy különálló.

Az elkülönültség érzése félelmet kelt benned, és ez a félelem megkeményít. A bizonytalanság, az idegenség érzete, az, hogy úgy érzed, a mindenség el akar pusztítani, az, hogy úgy érzed, centiméterről centiméterre meg kell küzdened a végzetedért, kemény acélrúddá változtat. Így persze az életedből sok minden eltűnik. Gyötrődve, szorongó szívvel, aggodalommal telve élsz – de saját akaratodból élsz így. Légy inkább átjárható. Lebegj. Egyáltalán nincs szükség küzdelemre. Inkább arra van szükség, hogy felolvadj.

Figyeld meg, mi történik: először megszületsz a mindenségből, majd beleolvadsz a mindenségbe. A kettő között pedig minden pillanatban a része vagy. Őt lélegzed, őt éled, ő pedig általad lélegzik és általad él. A te életed és az ő élete nem két külön dolog: te egy hullám vagy az óceánban.

Ha ezt egyszer megérted, a meditáció is megjelenik. Ha ezt egyszer megérted, megnyugszol. Ledobod magadról az összes páncélt, amit magadra öltöttél, és már nem védekezel. Már nem félsz. A félelem eltűnik, és szeretet lép a helyébe. Ebben a szeretetteljes állapotban történik meg az üresség. Vagy fordítva: ha képes vagy hagyni, hogy az üresség megtörténjen, a szeretet kivirágzik benne. A szeretet az üresség virága, a teljes ürességé. Mindkét irányban működik.
Kétféle vallás létezik tehát. Az egyik ürességet teremt benned és körülötted, lehetővé téve a virágzást. Te hozod létre a körülményeket, így a virágzás magától tud előtörni. A mag, ellenállás híján egyszerre virággá válik. Egy robbanás történik a lényed mélyén.

A buddhizmus és a zen ezt az utat követik – űrt teremtenek benned és körülötted. Van egy másik út is, ez a vallás másik típusa. Ez szeretetet és odaadást teremt benned. Míra és Csaitanja szeretnek, és szeretetük a mindenség iránt olyan mély, hogy mindenhol, mindenben szerelmüket látják. Minden falevélen, minden kövön szerelmük nyomait fedezik fel. Mert ő mindenütt ott van. Táncolnak és ünnepelnek, mert nem is tehetnek mást. Minden készen áll – már csak a te ünneplésed hiányzik. Semmi más nem hiányzik.

Egy bhakta, egy szerelmes egyszerűen csak ünnepel, örvendezik. És a szerelem és ünneplés örömében eltűnik az ego, és megjelenik az üresség.

Vagy teremtsd meg az ürességet, ahogyan Buddha, Tilopa, Szekkyo és a többiek is tették, vagy pedig teremtsd meg önmagadban a szeretetet úgy, mint Míra, Csaitanja vagy Jézus. Hozd létre az egyiket, és a másik követni fogja, mert egymás nélkül ezek nem létezhetnek. A szeretet az üresség másik arca. Az üresség pedig nem más, mint a szeretet egy másik szemszögből tekintve: a kettő együtt jár. Ha meghívod az egyiket, árnyékként követi a másik is. Tőled függ. Ha a meditáció útját akarod járni, válj üressé. Ne törődj a szeretettel – az úgyis jön majd magától. De ha a meditációt nagyon nehéznek találod, akkor inkább szeress, légy szerelmes, és a meditáció, az üresség majd magától megjelenik.

Osho – A fű nő magától

(Visited 55 times, 1 visits today)

AZVagyunk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.