Spirituális fölébredés

Spirituális fölébredés

Ittléted célját soha ne feledd! Igaz, hogy az abszolút valóságban nincs cél. Az univerzumnak nem célja a létezés. Neked nem célod az abszolút valóságban való létezés. De amíg testnek vagy elmének hiszed magad, addig a célod az, hogy cél nélkülivé válj. Energiádat semmivé válásra fordítod. De amíg még nem váltál semmivé, addig ne hidd, hogy semmi vagy!

Legyél magadhoz őszinte! Lásd, honnét jössz, a mellett, hogy reagálsz a mindennapi élethelyzetekre! Ez fogja megmondani neked, hol vagy, a mellett, hogy látod magad az élet nehéz helyzeteire reagálni. Az élet sok nehézség elé fog állítani, és rajtad áll, hogy ezeket a dolgokat a megfelelő perspektívából lásd, hogy soha ne ijedj meg, hogy soha ne hidd azt, hogy bármi is hibás, hogy mindig tudd, hogy jóllehet testnek hiszed magad, nem vagy egyedül. A létező tiszta tudat állandóan veled van, csak a felismerésedre vár, a megértésedre vár, hogy nem a test vagy, hogy átmannak, Brahmannak, abszolút valóságnak nevezett szellem vagy. Ez az, aki valójában vagy. Ez a te valóságos természeted.

Már sokszor hallottál szeretetről, együttérzésről és alázatosságról beszélni. E három dolgot nagyon fontos megértened. Ezeket táplálni és fejleszteni kell. Amikor megérted, hogy a szeretet, az együttérzés és az alázatosság valójában micsoda, akkor az igazság élő megtestesülésévé válsz, és az Én az egódat a szív központba fogja húzni, te pedig megszabadulttá válsz és szabaddá. Amikor mindezekről beszélek neked, a saját tapasztalataimra hivatkozom. Ezért hát, ezeket a dolgokat, amiket elmondok, ne vedd könnyedén, jóllehet sokszor mondom el neked, hogy egy szavamat se hidd. Ellentmondásként hangzik, de nem az. Nem kell elhinned semmit, amit mondok ugyanakkor mégis gondolkodnod és töprengened kell az általam elmondottakon! Próbálj élő megtestesülésévé válni a legfelső igazságnak!

Amikor spirituálisan fölébredtem tizennégy éves voltam. Ez a test egy osztályteremben egy matek teszt fölött. És hirtelen úgy éreztem, hogy tágulni kezdek. Soha nem hagytam el a testemet, ami bizonyítja mindenekelőtt, hogy a test sosem létezett. Éreztem, hogy a test egyre tágul, és, hogy egy ragyogó fény tör elő a szívemből. Ezt a fényt láttam mindenfelé. Periférikusan láttam, és ez a fény valójában az Énem volt. Nem volt a testem és a fény. Nem volt kettő. A fény egyre fényesebbé, fényesebbé és fényesebbé vált, a napnál is ezerszer fényesebbé. Azt gondoltam, szénnél fogok égni, de ó jaj, én nem voltam.

Hanem ez a ragyogó fény, amelynek a középpontja és a kerülete is én voltam, az egész univerzumra kiterjedt, és a planétákat, a csillagokat, a galaxisokat önmagamként éreztem. És ez a fény oly ragyogó, és ugyanakkor mégis szép volt, üdvösség volt, kimondhatatlan és leírhatatlan volt.

Egy idő után a fény halványulni kezdett, és nem volt sötétség. Csupán egy fény és sötétség közötti. tér, a fényen túli tér volt. Nevezheted ürességnek, de nem csupán üresség volt. Tiszta tudat volt, amiről mindig beszélek. Tudatában voltam, hogy az én vagyok vagyok Az egész univerzumnak a tudatában voltam egyazon pillanatban. Nem volt idő, nem volt tér, csupán a vagyok volt.

Aztán minden normálissá kezdett válni, úgymond. És éreztem és értettem, hogy az összes planéta, a galaxisok, az emberek, a fák, a föld virágai, minden az energia miriádjai, és mindenben benne voltam. Én voltam a virág. Én voltam az ég. Én voltam az emberek. Az én volt minden. Minden az én volt. Az “én” szó felölelte az egész univerzumot.

Robert Adams – A szív csöndje

(Visited 736 times, 1 visits today)

AZVagyunk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.