Az ön-kutatást „helyesen gyakorolni”

Az ön-kutatást annyira fontos „helyesen gyakorolni”, hogy úgy érzem, szükség van a különböző módszerek megvilágítására, mivel a „sikeres” módszerek valóban nehezen megfoghatók. Az ön-kutatás gyakorlása hosszú időn keresztül sikertelen maradhat, ha fogalmad sincs róla, hogy mit keresel. Ezért egy kissé eltérő megvilágításba helyezem a különböző módszereket, remélve, hogy valamilyen módon segíteni fogok azoknak, akik a gyakorlás iránt valódi érdeklődést mutatnak.Egyesek, másokkal ellentétben, szinte azonnal érezni képesek az én vagyok érzést az önmegfigyelés során. Az ember vagy természetétől fogva, természetes módon önelemző, vagy nem. Vagy van érzéked az ön-kutatás végzéséhez, vagy gyakorlatokon keresztül tanulod meg azt. Ugyanez a pszichoterápia esetében is igaz. Akik képesek befelé nézésre és a belső „látásra”, képzeletük objektumait képesek jól hasznosítani a terápiás beszélgetés során, míg akik nem rendelkeznek ezzel a képességgel, azok nem. Ezt a képességet azonban bárki megtanulhatja, ha ismétlődő erőfeszítéseket tesz az elme képzeletbeli terébe való „befelé nézésre”.
A probléma abban áll, hogy sokan nem tapasztalják az „én vagyok” érzést, vagy benyomást, és ezért nincs min dolgozniuk. Az ilyenek „önmagukba befelé” nézve csupán sötétséget találnak, vagy jelenségek miriádjait, például belső fényjelenségeket, gondolatokat, képeket, emlékeket, test-érzeteket, energiákat stb., és nem találnak nyomravezető jelet, hogy melyik is az „én vagyok”, hogyan kell arra összpontosítani. Az ilyenek eltévednek a benyomások és észleletek erdejében, és nem tudják értelmezni az ént, illetve ’én vagyok’-ot. [1] Ha ez a helyzet, használd a Robert ajánlotta kérdezési módszert: „Ki vagyok én?”, vagy „Kinek jönnek elő ezek a gondolatok és objektumok?” Ez a módszer elvezetHET végül a tanúhoz, de a módszer gyengesége az, hogy teljesen az elme és a gondolkodás szintjén mozog, és az embernek túl kell lépnie az elmén.
Ily módon az ön-kutatás két lépésből áll: Végy szemügyre minden rendelkezésedre álló jelenséget, mind a belsőket, a gondolatokat és képeket, mind a külsőket, például a világban lévő objektumokat, mind meditáció során, mind az egész nap folyamán; figyeld őket, és „játssz el” a jelenségekkel. Ismerkedj meg velük, és fedezd fel a belső világot teljes terjedelmében. Aztán tedd fel a kérdést önmagadnak: „Ez a jelenség én vagyok, vagy rajtam kívülálló dolog?”Amit megpróbálunk megtalálni az anomália, ami nem változik, és az összes többi benyomástól különbözik azon értelemben, hogy nem egy megfigyelhető jelenség, hanem valójában a megfigyelő, a tanú, vagyis a „figyelő” maga. Ez az a szingularitás, amely köré minden objektum és világ rendezve van.
Sok olyan jelenség létezik, amely „én vagyok”-nak tűnik a kutató számára a különböző időpontokban, mint például a gondolat, vagy az ego, és a nagy Üresség, mint olyan, amelyet ébredés közben tapasztalsz. Sok ember találja úgy, hogy több különböző szubjektum, vagy „figyelő” létezik. Tanúként gondolkodik, aztán tudatára ébred, hogy ő a gondolatok figyelője. Vagyis, kétféle tanú létezik.Többnyire, amikor az emberek először gondolják megtapasztalni az ’én vagyok’ érzést, valójában egy energia csomót figyelnek meg, amely a testet és az elmét összekapcsolja. Még nincsenek tudatában, hogy kívülállók e jelenséghez képest, és megfigyelői annak, és hogy ez a megfigyelő az igazi én. A megfigyelő, vagy néző, vagy tanú olyan közel áll önmagadhoz, hogy gyakran elsiklasz fölötte, ahogy erre a tíz indiai Advaita példázata is rámutat. A megfigyelőt gyakran azért nem vesszük figyelembe, mert nem objektum, és magától értetődik, és nem találjuk.Mindezen hamis éneknek a tanúivá kell válnunk, fel kell őket fedezzük, és el kell velük játszanunk, és fel kell, hogy fedezzük, hogy azok nem az igazi én. De Maharaj az ’én vagyok’ érzésről mint a testet és a tudatosságot összekötő ego csomóról beszél. Ez a csomó nem te vagy, de ezt saját tapasztalatként kell, hogy felfedezd, és nem elég csupán másoktól hallani. Amint ez csomó eloldódik, minden más is egyszerűvé és világossá válik, és ez az eloldódás folyamatos megfigyelés révén történik, és az ember felfedezi, hogy a csomó megfigyelője az elpusztíthatatlan én.
Az ön-kutatás egy folyamatos, főidős foglalkozás, nem korlátozódik a formális meditáció időszakaira. A formális meditáció, amennyiben gyakran végezzük, nagy segítséget jelent, mert erősíti az önelemző erőt. Persze, a túl sok meditáció az elmét lustává és ostobává teszi, ami hiba.A formális meditáció időtartamául naponta legalább két időtartamot, két 25-35 perces ülést célszerű választani, egy öt perces pihenés közbeiktatásával. Ez fokozatosan növelhető azok esetében, akik időt tudnak szakítani három vagy négy ülésre, három vagy négy, 25-35 perces időtartamban.
Azonban a meditáció során erősödő introspektív erő jótékony hatásai szerte fognak foszlani, ha a nap további részét a világ szolgálatának szenteljük. Amint az ember maga marad, ’én vagyok’-jára kell gondolnia, a tanítványnak a nap folyamán többször is meg kell állnia egy pár percre, és az ’én vagyok’-ot kell szemlélnie, hogy jobban megértse azt a mindennapi életben. Az ön-tudomásnak folyamatossá kell válnia.
Fel fogja fedezni, hogy az ’én vagyok’ változik az idők során, mert a valódi én még nem látható; az csupán egy az énként pózoló objektum.Aztán egy napon felfedezi az anomáliát, ami soha nem változik, amely a szubjektuma valamennyi objektum miriádjainak. Amint ezt tisztán látja, az összes objektum elveszíti jelentőségét, és a kereső „munkája” ettől kezdve a belül maradás, vagyis a megfigyelőben, a szubjektumban, a tanúban időzés, akitől a világ összes objektuma felmerült. Ez egy nyugalmi állapot. Az ebben a középpontban maradásra való törekvés valójában nem erőfeszítés. Az történik, hogy a nyugtalan elmének, amellyel azonosulunk, tevékenységre van szüksége, és e miatt az elmével való azonosulás miatt válunk „mi” tevékennyé. Ugyanakkor a valódi én mindig pihen, és az elme figyelmét folyamatosan a figyelőre vagy tanúra irányítja, elveszítve érdeklődését a máshová való irányulásra, a nyugalmi állapot érzett mély béke következtében.
Amint a tanú felfedezésre kerül, az ön-megvalósítás követésének széles útja megnyílik. A hamis én lehull, illetve szertefoszlik. Aztán a főidős állása az lesz az embernek, hogy az énben maradjon, ott időzzön, és végtelen béke és boldogság hulljon rá, ami könnyedén húzza be önmagába, végestelen végig.

Ed Muzika: Ön-kutatás

(Visited 128 times, 1 visits today)

AZVagyunk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.