A legfelsőbb Önvaló valódi természetéről

[Az ÖNVALÓ] Most pedig a legfelsőbb Önvaló valódi természetéről fogok neked beszélni, amelyet felismerve lehullnak rólunk a kötelékek, és elérjük a megszabadulást. Az »Én«-nek ez a felismerése csakugyan az Önvaló, amelyet önmagától ragyogó »Én-Én«-ként tapasztalunk. Ez maga az abszolút Lét, az ébrenlét, az álom és a mélyalvás három állapotának tanúja, mely különbözik az öt buroktól, és amely tudatában van az ébrenlét és az álom idején az elme állapotainak, mélyalváskor pedig azok hiányának. Ez az Önvaló természetéből fakadóan mindent lát, de őt magát soha semmi sem láthatja. Ez kölcsönöz fényt az intellektusnak és az egónak, és nem azok világítják meg Ezt. Ez hatja át a világegyetemet, és Ennek fénye világítja meg az egész élettelen univerzumot, de a világegyetem a legkisebb mértékben sem hatja át. Jelenlétében a test, az érzékek, az elme és az intellektus elkezdik végezni megfelelő tevékenységeiket, mintha Ez irányítaná őket. Ezen teljes tudás révén jön létre minden dolog, és ezáltal észlelünk minden [érzék]tárgyat, az egótól a testig. Ez mozgatja az élet[szel]et és a különféle szerveket. Ez a belső Önvaló, mint az ősi szellem, örök, szakadatlanul fénylő, tökéletes és végtelen boldogság, egyedüli, oszthatatlan, teljes és élő, mindenkiben ott fénylik mint a tanúként jelen levő tudatosság. Ez az Önvaló világítja meg a maga tündöklő voltában a világegyetemet, akárcsak a Nap, és ragyog a Szív barlangjában a finom, mindent átható, de mégis megnyilvánulatlan éterként. Tudatában van az elme és az ego módosulatainak, a test, az érzékszervek és az életszél tevékenységeinek. Magára ölti formájukat, ahogy a tűz a felhevített vasgolyóét, ám eközben önmaga nem változik meg. Ez az Önvaló nem született, nem hal meg, nem növekszik, nem enyészik, nem változik. Csak az edény törik el, a benne lévő tér nem, ugyanígy, amikor a test meghal, a benne lévő Önvaló örökké megmarad. Az Önvaló különbözik a kauzális májától és annak okozataitól. Az Önvaló tiszta tudás; tulajdonságok nélküli, a Létet és a nemlétet egyaránt megvilágítja, s az értelem tanúja is az ébrenlét, álom és mélyalvás állapotában. »Én-Én«-ként fénylik, mint a mindig jelen lévő, közvetlen tapasztalat. Ismerd meg ezt a legfelsőbb Ön-valót az egyhegyű elme segítségével, és tudd: »Éz az ‘Én’ a Brahman«! Így az intellektus révén megismerheted az Önvalót önmagadban, önmagad által, és ezen eszköz segítségével átszelheted a születés és halál óceánját, és olyan emberré válhatsz, aki beteljesítette élete célját, és mindörökké az Önvalóként honol!
Minden szenvedés, azaz kötöttség forrása az Önvalónak, vagyis az Énnek a testtel, azaz a »nem-Én«-nel való összetévesztése. Ez a kötöttség a születés és halál okát illető nemtudásból fakad, mert a nemtudás az oka annak, hogy az ember ezeket az élettelen testeket valóságosaknak tekinti, összetéveszti őket az Önvalóval, érzéktárgyak révén fenntartja őket, míg végül saját pusztulását okozzák, ahogy a selyemhernyó [eleinte] az általa kibocsátott selyemszálakkal védi meg magát, de végül azok miatt pusztul el. Azok elől, akik a kötelet összetévesztik a kígyóval, az eredeti állapot mindent magában foglaló tiszta fénylését a tamasz fedi el, ahogy a sárkányfej is elfedi a Napot napfogyatkozás idején, és ennek eredményeként a Szellem (Purusa) elfelejtkezik saját valóságáról. Felfalja Őt a megtévesztés sárkánya, és, összetévesztve a nem-Önvalót az Önvalóval, úrrá lesznek rajta az elme különféle állapotai. Alámerül a szanszára mérhetetlen óceánjába, mely csordultig van az érzéki élvezetek mérgével, és, egyszer felemelkedve, másszor alámerülve, nem talál menekvést belőle. Ilyenek a gyötrelmek, melyeket a radzsasz kivetítőereje és a tamasz elfedőereje okoz. Ahogy a felhők rétegei, melyeket a Nap sugarai hoznak létre, egyre sokasodnak, míg elfedik magát a Napot is, ugyanígy növekszik az Önvalóban az egónak a nemtudás okozta kötöttsége, míg végül elfedi magát az Önvalót is. Ahogy a fagy és a hideg szelek gyötrik az embert egy téli napon, amikor a Napot felhők takarják el, ugyanúgy amikor a tamasz elfedi az Önvalót, a radzsasz kivetítőereje olyannyira megtéveszti a tudatlanokat, hogy a nem-Önvalót az Önvalónak gondolják, és ez sokféle szenvedéssel gyötri őket. Kizárólag e két erő az oka annak, hogy az Önvaló kötöttségbe süllyedt. A szanszára fájának magja a tamasz, az »én a test vagyok«-képzet a hajtása, a vágy a zsenge levél, a tevékenység a víz, melytől növekedik, a test a törzse, az egymást követő születések az ágai, az érzékszervek a gallyai, az érzéktárgyak a virágai, a tevékenység okozta különféle szenvedések pedig a gyümölcsei. Az ego a madár, mely a fán ül, és élvezi annak gyümölcseit.
Ez a nem-Önvaló általi kötöttség, mely a nemtudásból származik, és a születés, halál és öregség révén vég nélküli szenvedést okoz, kezdet nélküli, teljes megsemmisítése még-is megvalósítható azon a módon, ahogyan el fogom azt mondani. Higgy a Védákban, és végezz el minden tettet, amelyet előírnak, anélkül hogy ezért bármilyen jutalmat remélnél. Ez megtisztítja az elmét. Ezzel a tiszta elmével meditálj szakadatlanul, és ennek révén közvetlenül meg fogod ismerni az Önvalót. Ez az Önvalóra vonatkozó tudás az az éles kard, mely átvágja a kötelékeket. Semmi más fegyver vagy eszköz nem képes megsemmisíteni azokat, sem szél, sem tűz, sem a tettek megszámlálhatatlan sora.
Az Önvalót a nemtudás ereje által létrehozott öt burok fedi el a szem elől, ahogy egy tavacska vizét befedi a növényzet. Ha a vízinövényeket eltávolítjuk, a víz ismét napvilágra kerül, és az emberek szomjukat olthatják vele, s hűsíthetik magukat a hőségben. Ugyanígy, a tárgyi világhoz tartozó öt burkot a kizárás módszerével – »Sem nem ez, sem nem az« -, éles elmével különítsd el az Önvalótól. Tudd, hogy az Önvaló a testtől és minden formától különböző, ahogy a fű szára is különbözik levélburkaitól. Úgy ismerd azt, mint ami örök, tiszta, lényegéből fakadóan egyedülvaló, ragaszkodás és kötelességek nélküli, örökké boldog és önmagában fénylő. Aki megszabadult, felismeri, hogy minden tárgyi valóság, amelyet az Ön-valóra vetítenek, akár a kígyó gondolatát a kötélre, valójában nem más, mint az Önvaló, és hogy ő maga ez az Önvaló. Ezért a bölcs törekvő megkülönbözteti az Önvalót a nem-Önvalótól.

SRÍ RAMANA MAHARSI-Összes művei-Vivéka-csúdámani
A megkülönböztetés koronaéke

(Visited 326 times, 1 visits today)

AZVagyunk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.